A szabadság kiadása részmunkaidőben
A Munka Törvénykönyve nem tesz különbséget a szabadság mértékében aszerint, hogy a foglalkoztatásra rész- vagy teljes munkaidőben kerül-e sor. Ezért, ugyanannyi szabadság jár a munkavállalónak, ha csak napi négy órára szerződik, mintha az általános teljes munkaidőben dolgozna. Ugyanakkor, a részmunkaidős foglalkoztatásnál gyakori az egyenlőtlen munkaidő-beosztás. Például, a napi négy órás munkaidőt a munkavállaló akként teljesíti, hogy az egyik héten hétfőn, szerdán és pénteken dolgozik nyolc-nyolc órát, majd a második héten kedden és csütörtökön teljesít nyolc-nyolc óra munkavégzést. Kérdéses lehet a szabadság kiadása olyan munkarendben, ahol a munkavállalónak rendszeresen vannak „nulla órás munkanapjai” (amikorra nincs beosztva munkaidő).
Ilyen esetekben abból kell kiindulni, hogy egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett a szabadság kiadása kétféle módon történhet, amely lehetőségek közül a munkáltató jogosult választani.
Az első lehetőség, hogy a szabadság kiadása és elszámolása munkanapban történik. Ebben az esetben úgy kell eljárni, hogy a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot. Úgy kell tehát megítélni, hogy a munkavállalónak heti öt munkanapja és két pihenőnapja van. A példaként vett esetben: az öt munkanap közül az egyik héten három napon nyolc órát, két napon nulla órát teljesít, míg a rákövetkező héten két napon nyolc órára, három napon pedig nulla órára van beosztva. Így heti három, illetve heti két munkanapján dolgozza le a munkaidejét (ezért kell ezt egyenlőtlen munkaidő-beosztásnak tekinteni).
Szabadságot nem csak arra a napra kell neki kiadni, amikor be volt osztva nyolc órára, hiszen a fennmaradó egy napja nem pihenőnap és nem is munkaszüneti nap. Fontos ugyanakkor, hogy ilyen esetben minden szabadságnapot a munkavállaló napi munkaidejével kell elszámolni, ami a fenti esetben négy óra napi munkaidőt jelent. Míg tehát nincs akadálya, hogy a munkavállaló csak a szerdai napjára kérjen szabadságot, ezzel nem kell automatikusan csütörtökre és péntekre is szabadságra küldeni, ám a szerdai napra csak négy óra teljesített munkaideje lesz.
A másik lehetőség az órákban való elszámolás. Ez alapján a szabadság úgy is kiadható, hogy a munkavállaló a munkaidő-beosztással azonos tartamra mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól, és a szabadságot a munkavégzés alóli mentesülés tartamával egyező óraszámban kell nyilvántartani. Ilyenkor egy munkanap szabadság a munkavállaló (szerződés szerinti) napi munkaidejével egyező óraszámnak felel meg. A kérdéses példában egy munkanap négy óra napi munkaidőt jelent. Például, ha a munkavállaló az első héten hétfőtől péntekig kíván mentesülni a munkavégzés alól, erre az időre összesen 24 óra szabadságot kell igénybe vennie, ami hat munkanap szabadságot jelent (hiszen egy nap szabadság ebben az esetben a napi munkaidővel egyezően négy óra). A második héten a teljes heti mentesülés viszont 16 óra távollétet, azaz csak négy nap szabadságot jelent.
Az órás elszámolásnál a teljesített munkaidőt is a beosztás szerinti munkaidővel kell elszámolni, azaz úgy kell tekinteni, hogy a szabadságon lévő munkavállaló annyi órát teljesített, mint amennyire a távollét napján eredetileg is be volt osztva. Ebből az is következik, hogy ha a munkavállaló csak egy napra kér szabadságot, amikor be volt osztva (pl. szerdára), az az egy nap nyolc óra távollétet jelent, ami tehát két munkanap szabadság felhasználásával oldható meg.
A szabadság kétféle elszámolási módja között a munkáltató jogosult választani, ám választását a naptári év során nem változtathatja meg. Annak viszont nincs akadálya, hogy különböző munkavállalói esetén más-más elszámolást alkalmazzon.