Rólam mondták

"Bér- és TB vizsga felkészítés miatt kerestem meg Ágit. Már az első alkalommal sok olyan anyagot, tudást kaptam amit nem mondtak el a tanfolyamon. Sok - sok példát oldottunk meg, az elméleti részt is átnézve. Neki köszönhetően a vizsgám sikerült." Macsuga Nikolett Budapest
"Köszönöm a rugalmas, gyors felkészítést, mely hozzásegített a sikeres vizsgához, valamint a sok hasznos összefoglaló anyagot. Csak ajánlani tudom, akinek szüksége van ezen a területen segítségre, felkészítésre. " B. Edit, Budapest
"Amíg élek, emlékezni fogok arra a nagy szeretetre, segítőkészségre amellyel első perctől Ági felém fordult és segített akkor, amikor más nem tudott, vagy nem akart. Őszinte hálával tartozom neki ezért." Bán Rózsa, Gyöngyös
Ágnes segítségével elkészült társasházunk számviteli beszámolója, több évre visszamenőleg. Jelezte a könyvelésben elkövetett hibáinkat is, melyet korrigáltunk. V. Dávid, Budapest
"Munka-erőgazdálkodás -és tb ügyintéző szóbeli vizsgára való felkészülés miatt kerestem meg Ágnest. A tételek jól kidolgozottak, feladatra orientáltak, így nagy segítségemre voltak a tanulás során. Jó szívvel ajánlom a rugalmassága és segítőkészsége miatt." Budai Judit, Sáránd
A társasház beszámolójának elkészítéséhez.kértünk segítséget. Korrekt áron négy év beszámolóját készítette el Ágnes. Pour. Tamás közös képviselő Budapest
TB vizsgafelkészülésben kértem segítséget. Az oktatás gyakorlatias és példa orientált volt. A vizsgát sikeresen letettem. Németh Éva, Győr
„Ajánlom Ágnest, aki több éve kifejezetten társasházi területen dolgozik, és mélyrehatóan ismeri a Multiház rendszert. Ez garantálja, hogy a váltás technikai fennakadás nélkül, azonnal megtörténhet.” Erika, Budapest
"Jelentkeztem Ágihoz társasházi könyvelési ismeretek és
gazdasági ellenőrzés tanulására.
Szuper együttműködést sikerült kialakítanunk: előre megbeszéljük az órai
munkát, figyelembe veszi a felmerülő kérdéseimet, mindenben segítőkész. Több tudást és anyagot kapok, mint amit a leírt tananyag
tartalmaz. Részletes, mindenre kiterjedő oktatást nyújt, mindig a
tudásszintemhez igazodva.
Rugalmas, megbízható, arra törekszik, hogy a gyakorlatban is használható tudást
adjon át." Németh. Mária
Ági egy rendkívül felkészült és lelkiismeretes szakember, aki mindig a legjobbat nyújtja. Emellett emberileg is fantasztikus, kedves és figyelmes. Bátran ajánlom mindenkinek, aki megbízható és profi segítséget keres. Nála biztos kezekben van az ember." Szita. Szimonetta
Számvitel beszámoló elkészítését kértük 2024-2025 évre. Megrendeléstől egy héten postai úton meg is küldte Ágnes. Köszönöm munkáját. Jövőre is jelentkezem. Káli G.ábir Zugligeti Társasház Budapest
Szívből ajánlom „A társasház könyvelés a gyakorlatban” tanfolyamot mindenkinek! Ágnes szakértelmével és elhivatottságával a társasházkönyvelés és kezelés minden területén maximális támogatást nyújt, a közös tanulást pedig hasznos mintadokumentumok és gyakorlati tippek egészítik ki. Mindenben rugalmas, lelkiismeretes, az igényeimhez igazodik és azt tanítja amire valóban szükségem van. Kezdőként hatalmas biztonságot adott, hogy Ágnes óriási tapasztalatára támaszkodva minden kérdésemre gyakorlatias választ kaptam. Ez a képzés megadja azt a gyakorlati tudást, ami a kötelező szakmai tanfolyamból hiányzik. Ágnes javaslatára megismertem a Multiház programot is, amely tökéletesen lefed minden könyveléssel és kezeléssel kapcsolatos igényt, a szoftver használatát pedig a tanfolyam során teljeskörűen elsajátíthattam. Köszönöm Ágnesnek a szakmai támogatást és a rengeteg segítséget, amelyet a legnehezebb, kezdeti időszakban nyújtott. Kántor Éva, Miskolc
Kedves Ágnes, köszönöm a kidolgozott jogi tételeket. Megkönnyítette a vizsga felkészülésemet. Forster Edit, Baracska
Tisztelt Skarufa Ágnes!
Ezúton szeretném megköszönni az eddigi segítségét, és egyben jó szívvel ajánlani Önt másoknak is. Amikor 2026 februárjában átvettem a soproni Lakásszövetkezet vezetését, az előző vezetés után meglehetősen nehéz helyzetet örököltem. Sok minden nem úgy működött, ahogy kellett volna, számos rendezetlen ügy és probléma maradt utánuk, amelyekkel azóta is folyamatosan foglalkozunk. Ebben a helyzetben nagyon sokat jelentett, hogy Önhöz fordulhattunk. Mindig érthetően és gyakorlatiasan próbált segíteni, és olyan tanácsokat adott, amelyek segítettek eligazodni a lehetőségek között és megtalálni a megfelelő irányt.
Külön köszönöm azt is, hogy amikor szükség volt rá, hozzáértő ügyvédet javasolt számunkra.A tapasztalata, hozzáállása és segítőkészsége miatt Önt jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki egy nehéz vagy összetett helyzetben megbízható segítséget, gyakorlatias tanácsot keres.
Tisztelettel: G. Péter-soproni Lakásszövetkezet elnöke Köszönöm!